 |
| Zene |
-Megmutatom mi merre van jó? -inkább mondta minthogy kérdezte volna, de válaszul csak bólintottam.
A bejárat mellett rögtön ott volt a nappali és az ebédlő és még ezzel szemben pedig a konyha, ami gyönyörű fával burkolt szekrényekkel volt berendezve. A konyha és a bejárat között egy kis folyosó volt található aminek a végén balra fordulva folytatódott az út. Az első folyosó végén egy szoba, majd a mellette lévő is egy háló volt. Balra kanyarodva a folyosó végén pedig a fürdőszobába kukkantottunk be ami a konyhához hasonlóan fával burkolt bútorokkal találkoztam.
-Ez lesz a te szobád -mutatott az első szobára ahova belépve elállt a szavam. -Ez a szoba csak rád várt -mosolygott miközben én még mindig a szoba kinézetében csodálkoztam. Valami gyönyörű volt. Rögtön magamra ismertem a bútorok és a dekorációk között. Enzo nagyon is jól ismert, tudta milyen vagyok és, hogy utálom a túl csicsás dolgokat. Egy egyszerű szobával álltam szembe ami jobb nem is lehetett volna. Fehér illetve tojás színű volt a fal ami fel volt dobva egy kis fali matricával ami tökéletesen illett a szobához. Diófa bútorból készült mint az ágy mint a szekrények. Saját TV-m volt a szobába ami nem mondható kicsinek. Sőt nekem elég lett volna egy mezei nagy dobozos hátú TV is erre meg itt van egy baromi nagy plazma.
-Milyen jó lesz majd ezen meccseket nézni, na meg fifázni -nevetett Lorenzo majd megálltam a szoba közepén és még egyszer körbefordultam, hogy mindent jól megnézzek. -Tetszik? -kérdezte mire sűrű bólogatásokba kezdtem. Elmosolyodott. -Akkor örülök, próbáltam a leginkább rád jellemző dolgokat venni, de nem mondom, hogy nem segítettek -mondta mire érdeklődve néztem rá. -Anyukád segített -mondta mire még jobban felgörbült a szám.
-Jaj Enzo, ez tökéletes! -szólaltam meg végre, mire elnevette magát. -Az meg nem kifejezés, hogy mi még mennyi meccset fogunk még nézni. Még az EB selejtezőt is ezen a TV-n fogjuk végig ülni.
-Na ja, ha nem megyünk el Ausztriába -nevetett mire én döbbent szemekkel meredtem rá. -De csak veled megyek! Olyan nincs hogy nélküled mennyek meccsre -mondta mire én sikítva megöleltem.
-Na jó, olyan vagyok mint egy rossz tinédzser. Ezt most abba hagyom -mosolyogtam majd kimentünk együtt a bőröndjeimért a nappaliba. Nagy nehezen becipeltem a súlyos csomagokat, persze Enzo segítségével, de nem akartam azt, hogy megint segítsen. Én is képes vagyok arra, hogy becipeljem a saját cuccaimat, azért mégsem vagyok annyira nyomi.
-Remélem nem haragszol ha ma nem tudok elmenni veled a meccsre -dugta be a fejét a szobába.
-Nem -mondtam. -De azért remélem a következőre eljössz velem, mivel megyünk még! -mondtam mosolyogva.
-Rendben -mosolygott majd behajtotta az ajtót, de végül visszadugta a fejét. -Melyik mezt veszed fel? -kérdezte kíváncsiskodva mire én előhúztam egy Lampard mezt. Mosolyogva nézte kedvenc játékosa nevét pólóm hátulján majd kiment a szobámból.
Alig tudtam felfogni, hogy már itt vagyok. A másik pedig, hogy pár óra múlva indulok is a Stamford Bridge-re, ami egy álom beteljesülését jelenti számomra.
-Milyen kaját kérsz mielőtt elindulsz? -kérdezi Enzo megint csak az ajtóban állva.
-Áh, szerintem jobban járunk mindketten ha én főzök mert ha te főzöl akkor senki nem megy innen sehova az este -nevettem majd betettem egy adag ruhát a gardróbba és kimentem a konyhába Lorenzoval együtt.
-Tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobb előbb odaérni a meccsre mint akkor mikor már több ezren ott vannak a Bridge-en -mondta miközben ő mosta a petrezsejmet én pedig a tésztával foglalkoztam.
-Rendben, megértettem mester! Meg amúgy is terveztem, szóval kajálás után magadra is hagylak majd -mondtam miközben már összeöntöttem a serpenyőbe a hozzávalókat és már csak pirítanom kellett a hagymát és a szalonnát. Később kész lett a tészta is amit miután leszűrtem adagokba hozzáadtam a petrezselymes hagymás pirított csodához. A végeredmény pedig az egyik kedvenc gyorsan elkészíthető ételem lett. Humm rigatóni.
-Jó étvágyat uram! -raktam le az asztalra a már előkészített helyére a serpenyőt. Kimertem egy kisebb adagot majd jóízűen elkezdtem a villámra szurkodni a tésztát.
-Neked is -mondta mosolyogva majd gyorsan bekapkodta a tányérján levő ételt amit én csak csodálkozva néztem.
-Hova sietsz ennyire? -kérdeztem mosolyogva mire elnevette magát. -Nem tűnik el mielőtt betennéd a szádba -mosolyogtam még mindig. Igazából szerintem mióta itt vagyok csak mosoly és mosoly és mosoly! Igen, már lassan zsibbad is a szám ettől a sok grimasztól. Na persze pozitív értelemben.
-Attól félek hogy kámforrá válik -nevetett majd szedett még magának egy adagot és azt már csak a kedvemért is lassabban falatozta.
Én addig míg ő vagy háromszor is vett a serpenyőből én megettem a tányéromon lévő ételt és még át is öltöztem abba amibe a meccsre szándékoztam menni. Csak egy Chelsea-s sálat akasztottam a nyakamba és a táskámba gondosan behajtottam a Lampardos mezemet.
-Enzo! Megyek! -kiáltottam el magam az ajtóban mivel nem találtam sehol sem a házba.
-Sok sikert és jó szurkolást! Én majd a stúdióból nézem a meccset -mondta majd a szokásos meccs előtti puszit is megkaptam a homlokomra. Miután elköszöntem kiléptem a házból és az első taxit leintve a Fulham Road-i stadiont adtam meg uticélnak.
-Milyen jó lesz majd ezen meccseket nézni, na meg fifázni -nevetett Lorenzo majd megálltam a szoba közepén és még egyszer körbefordultam, hogy mindent jól megnézzek. -Tetszik? -kérdezte mire sűrű bólogatásokba kezdtem. Elmosolyodott. -Akkor örülök, próbáltam a leginkább rád jellemző dolgokat venni, de nem mondom, hogy nem segítettek -mondta mire érdeklődve néztem rá. -Anyukád segített -mondta mire még jobban felgörbült a szám.
-Jaj Enzo, ez tökéletes! -szólaltam meg végre, mire elnevette magát. -Az meg nem kifejezés, hogy mi még mennyi meccset fogunk még nézni. Még az EB selejtezőt is ezen a TV-n fogjuk végig ülni.
-Na ja, ha nem megyünk el Ausztriába -nevetett mire én döbbent szemekkel meredtem rá. -De csak veled megyek! Olyan nincs hogy nélküled mennyek meccsre -mondta mire én sikítva megöleltem.
-Na jó, olyan vagyok mint egy rossz tinédzser. Ezt most abba hagyom -mosolyogtam majd kimentünk együtt a bőröndjeimért a nappaliba. Nagy nehezen becipeltem a súlyos csomagokat, persze Enzo segítségével, de nem akartam azt, hogy megint segítsen. Én is képes vagyok arra, hogy becipeljem a saját cuccaimat, azért mégsem vagyok annyira nyomi.
-Remélem nem haragszol ha ma nem tudok elmenni veled a meccsre -dugta be a fejét a szobába.
-Nem -mondtam. -De azért remélem a következőre eljössz velem, mivel megyünk még! -mondtam mosolyogva.
-Rendben -mosolygott majd behajtotta az ajtót, de végül visszadugta a fejét. -Melyik mezt veszed fel? -kérdezte kíváncsiskodva mire én előhúztam egy Lampard mezt. Mosolyogva nézte kedvenc játékosa nevét pólóm hátulján majd kiment a szobámból.
Alig tudtam felfogni, hogy már itt vagyok. A másik pedig, hogy pár óra múlva indulok is a Stamford Bridge-re, ami egy álom beteljesülését jelenti számomra.
-Milyen kaját kérsz mielőtt elindulsz? -kérdezi Enzo megint csak az ajtóban állva.
-Áh, szerintem jobban járunk mindketten ha én főzök mert ha te főzöl akkor senki nem megy innen sehova az este -nevettem majd betettem egy adag ruhát a gardróbba és kimentem a konyhába Lorenzoval együtt.
-Tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobb előbb odaérni a meccsre mint akkor mikor már több ezren ott vannak a Bridge-en -mondta miközben ő mosta a petrezsejmet én pedig a tésztával foglalkoztam.
-Rendben, megértettem mester! Meg amúgy is terveztem, szóval kajálás után magadra is hagylak majd -mondtam miközben már összeöntöttem a serpenyőbe a hozzávalókat és már csak pirítanom kellett a hagymát és a szalonnát. Később kész lett a tészta is amit miután leszűrtem adagokba hozzáadtam a petrezselymes hagymás pirított csodához. A végeredmény pedig az egyik kedvenc gyorsan elkészíthető ételem lett. Humm rigatóni.
-Jó étvágyat uram! -raktam le az asztalra a már előkészített helyére a serpenyőt. Kimertem egy kisebb adagot majd jóízűen elkezdtem a villámra szurkodni a tésztát.
-Neked is -mondta mosolyogva majd gyorsan bekapkodta a tányérján levő ételt amit én csak csodálkozva néztem.
-Hova sietsz ennyire? -kérdeztem mosolyogva mire elnevette magát. -Nem tűnik el mielőtt betennéd a szádba -mosolyogtam még mindig. Igazából szerintem mióta itt vagyok csak mosoly és mosoly és mosoly! Igen, már lassan zsibbad is a szám ettől a sok grimasztól. Na persze pozitív értelemben.
-Attól félek hogy kámforrá válik -nevetett majd szedett még magának egy adagot és azt már csak a kedvemért is lassabban falatozta.
Én addig míg ő vagy háromszor is vett a serpenyőből én megettem a tányéromon lévő ételt és még át is öltöztem abba amibe a meccsre szándékoztam menni. Csak egy Chelsea-s sálat akasztottam a nyakamba és a táskámba gondosan behajtottam a Lampardos mezemet.
-Enzo! Megyek! -kiáltottam el magam az ajtóban mivel nem találtam sehol sem a házba.
-Sok sikert és jó szurkolást! Én majd a stúdióból nézem a meccset -mondta majd a szokásos meccs előtti puszit is megkaptam a homlokomra. Miután elköszöntem kiléptem a házból és az első taxit leintve a Fulham Road-i stadiont adtam meg uticélnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése