Remélem azért az első rész után vártátok egy páran ezt a részt, és elfogja nyerni a tetszéseteket a rész. Folyton attól félek, hogy nem tetszene senkinek sem az irományom, ezért kérlek benneteket hagyjatok magatok után valami jelet a blogon, hogy elolvastátok a részt vagy a véleményeteket :) Jó olvasást!
Alig vártam már, hogy kitegyem a lábam a taxiból és megcsodálhassam a Stamford Bridge-et. Hihetetlen lassan ment az idő míg a kocsiban ültem, bár nem is nagyon bántam, mivel így volt egy kis időm gyönyörködni a városban. Viszont tíz perc után már lassan elegem lett belőle és leginkább már a stadionba lettem volna.
Fél óra múlva -meglepő hogy ennyi idő volt odaérni, de hát dugó Lodonba is van nem csak Madridba- parkolt le a taxim a Fullham road-on ahol én csak úgy kipattantam a kocsiból. Sajnos sehogy sem tudtam leplezni izgatottságomat, pedig csak javamra vált volna.
-Jó napot! -köszöntem persze angolul majd a kezemet nyújtottam amibe ő rögtön belerázott mosolyogva. Nagyon közvetlen volt ahhoz képest, hogy nem is ismer. -Laura Gómez vagyok, én voltam aki megnyer..
-Tudom, tudom. Már nagyon vártam, igazából a srácok mégjobban várták, hogy megismerjék magát. Kíváncsiak rá, hogy ki tudja szeretni ekkora szívvel a csapatot. Aki mellesleg nő -mondta mire nekem még nagyobb mosolyra húzódott a szám.
-Elég sokszor megkaptam ezt már, hogy nő létemre ennyire kedvelem a footballt de én büszkén felvállalom ezt, mert szerintem nem csak a férfiak szerethetik hanem az olyan nők is mint például én -mondtam komolyan miközben a tulajdonos mosolygós arcát figyeltem ahogyan hallgatott. Akkor éreztem azt, hogy boldogabb nem is lehetnék.
-Elég sokszor megkaptam ezt már, hogy nő létemre ennyire kedvelem a footballt de én büszkén felvállalom ezt, mert szerintem nem csak a férfiak szerethetik hanem az olyan nők is mint például én -mondtam komolyan miközben a tulajdonos mosolygós arcát figyeltem ahogyan hallgatott. Akkor éreztem azt, hogy boldogabb nem is lehetnék.
-És egyébként nyugodtan tegezz. Nem is szeretem ha magáznak, mert akkor olyan öregnek vagyok titulálva -nevetett majd rámutatott az egyik ajtóra. -Az a srácok öltözője, szerintem nem kell elmesélnem mit szoktak ott csinálni. Értelemszerűen öltözködnek -mondta miközben elkuncogta magát. Ebből rögtön letudtam következtetni, hogy már nem egyszer okoztak a srácok totális felfordulást abban a helységben.
Örültem, hogy Roman végigvezetett a stadionba nem gondoltam volna, hogy ilyen közvetlen lesz és még rá is szánja magát arra, hogy körbevezessen. A vicc pedig az, hogy nem is lehetett rajta látni a nem akarást. Szívesen tette és ez nekem sokat jelentett.
-Mióta szurkolsz nekünk? -kérdezte mire én boldogan válaszoltam.
-Kb születésem óta -mondtam mire ő nevetve konstatálta válaszomat. -Ízig vérig kék vagyok -mosolyogtam.
-Meglepő, hogy nem a Madridi csapatok közül szurkolsz valamelyiküknek hanem egy Angol londoni csapatnak ami szinte a legtávolabb fekszik a városodtól.
-Szerintem nem meglepő. Vagyis mégis, de belőlem sose hozta ki azt az érzést egy Atlético meccs mint egy Chelsea meccs -mondtam amit ő mosolyogva hallgatott.
-Hogy is volt a nyeremény? Stadionba való körbevezetés és a meccs..nem de? -kérdezte, de láttam rajta hogy még gondolkozik. -Ja persze, meg még találkozhatsz a csapattal, és mellé még meghívunk egy edzésre -mondta mire én mosolyogva és csillogó tekintettel figyeltem az előttem állóra.
-Csak ha nem zavarok -mondtam mire ő nevetve megrázta a fejét. Még mindig meglepő, hogy ilyen közvetlen velem egy ekkora ember. Mármint egy ilyen sikeres és híres ember. Azt hittem majd feltűnően kimutatja, hogy a terhére vagyok de mégsem. Végtelenül kedves és lelkes ha a csapatáról van szó. Látszik mekkora szeretetet táplál az egész foci csapatba. Na meg persze pénzt is de neki látszólag ez másodlagos. Hihetetlenül nagy tiszteletet érdemel, de mégsem kapja meg. Sokan állítják, hogy lopott pénz-ből akarja nagy csapatok mellé juttatni a Chelsea-t de én sose hittem ezeknek a hülyeségeknek. Szerintem tisztességes ember, csak kevesen tudják ezt. Inkább az újságoknak hisznek mint a saját szemüknek és fülüknek.
-Nemsokára beérnek a srácok, méghozzá -nézett az órájára. -Fél óra múlva kezdődik az edzés szóval már lassan-lassan szállingóznak majd befelé Cobham-be -mondta. Na még egy jó pont Abramovics úrnak, hogy tudja a pontos időt az edzés kezdetének. Nem gondoltam volna, hogy ennyire figyel egy tulajdonos a csapat kis részletességeire de úgy látszik ő az a fajta ember aki szereti tudni mi történik a környezetébe, akármilyen piti dolgokról is lehetne szó.
-Addig induljunk el a tréning központba -mondta mosolyogva majd zsebrevágta a kezét és úgy mutatta az utat a kijárat felé ahol egy autóba ültünk és elutaztunk egészen a Cobham-ig.
Mire odaértünk már ott voltak a játékosok is. Legalábbis az autók a parkolóba erről tanúskodtak.
Izgatottan szálltam ki Roman mellől a kocsiból és mentünk be együtt az épületbe ahol már bent voltak a srácok. Nem is kell mondanom amint a tulajdonos belépett a helységbe minden szem rá szegeződött és ezáltal rám is.
-Fiúk, szeretném bemutatni nektek Laura Gómez-t -mosolygott rám Roman és közben még több másik tekintetet is éreztem magamon. Kicsit zavarban is voltam, viszont ez az érzésem gyorsan elillant.
-Persze! -esett le először kedvenc játékosomnak kilétem. -Aki megnyerte a versenyt! -mondta ki hangosan gondolatát mire még egy kicsit zavartan bólintottam majd elém lépett és kezet csókolt. -Frank James Lampard -mosolygott majd elkuncogta magát és végül megölelgetett. Nagyon közvetlen volt és ez végtelenül jól esett. Meglepődtem a fiúkon mivel Frank után mindenki ölelve üdvözölt, pont úgy mintha egy régen nem látott barátot fogattak volna. Viszont ez az én esetemben nem így volt. Én csak egy szurkoló voltam, aki volt olyan szerencsés, hogy megnyerte a netes versenyt ami által eljuthatott ide.
-Remélem azért nem ijesztettünk halálra -nevetgélt John meglepődött arcomat látva.
-Ja nem csak meglepődtem azon, hogy ilyen közvetlen itt mindenki -mondtam mire elmosolyodtak. -Lehetnék akár egy fegyveres túszelytő de ti nem ismeretlenként fogadtatok hanem... -gondolkoztam el.
-Család tagként -fejezte be Petr mondatomat mire helyeslően bólintottam. -Itt mindenki annak számít.
-Ha nem gond én lelépnék pár órácskára, viszont visszanézek, hogy élsz-e még -kuncogott mondatán Roman mire én bólintottam majd néztem ahogy elhagyja az épületet, végül tekintetemet visszavezettem a srácokra akik között folytonos jókedv uralkodott.
Az edzés illetve a Cobham körbevezetése után még elbeszélgettem pár játékossal. Végtelenül boldognak éreztem magam. Illetve a fiúk még meg is hívtak a Stamford Bridge közelébe lévő kávézóba egy kávéra -az én esetemben inkább egy jeges kakaóra- aminek én persze nagyon örültem. Egy Frankie's nevű coffee bar-ba mentünk be ahol már ismerősként kezelték a fiúkat így nem keltett nagy feltűnést látványuk. Viszont én annál inkább. Eléggé furcsának gondolták az emberek egy nőt négy focista társaságágában látni.
Frank-el beszélgettem el a leginkább. Benne az első pillanattól kezdve láttam valamit ami azt sugallta, hogy nem csak jó focista, de egy fantasztikus ember is. Nem beszélve a többiekről. Remek embereket ismertem meg a mai nap és életemben talán először érzem itt velük, magam igazán otthon. Még Camas-ban sem éreztem magam ennyire otthon, pedig azt a helyet ténylegesen az otthonomnak mondhatom. Bár nem is a hely, volt a fontos hanem sokkal inkább a társaság. Jól éreztem magam velük, és a téma is mindig megvolt. Olyan dolgokat tudtam meg a srácokról amiket kevesen tudnak és persze cserébe nekem is kellett mesélnem magamról pár dolgot.
-Fotós vagyok Madridban egy cégnél ami iskolai tankönyvekbe készíti a képeit. Jelentkeztem már sport fotósnak is, de sajna sehol sem jött össze. Most keresztapukámnál lakom, igazából csak a nyárra "költöztem" ide ősztől ugyanis újra Madridba megyek. A családom az Atlético-nak szurkol míg én és keresztapám Chelsea drukkerek vagyunk. Úgy volt, hogy ma ő is jön, de sajna dolgoznia kellett. 22 éves vagyok és az álmom, hogy elismert fotó művész legyek egyszer. De úgy érzem most is egy álomba vagyok, mivel még mindig nem tudom felfogni, hogy itt vagyok Londonba és méghozzá a legnagyobb football tehetségekkel ülök egy asztalnál és beszélek az életemről -mondtam mire elmosolyodtak és kérték, hogy meséljek tovább.
-Egyet szeretnék még kérdezni mielőtt még újra nekikezdek a regélésbe -mondtam mire négy kérdő pillantást kaptam válaszul. -Lenne még időm hazamenni a meccs előtt? -kérdeztem.
-Persze, még egy bő fél órád marad -mondta Didier majd megbeszéltem velük, hogy hol kell majd bemennem és mit kell majd mondanom a recepciósnak, ha megérkeztem meccsre készen.
Végül Frank nem engedte, hogy taxival mennyek haza, mivel már kiismert annyira, hogy tudja én még arra is képes lennék, hogy a taxit félrevezetve tévedjek el totálisan a városba.
-Na! Engeded, hogy hazavigyelek, vagy haza se engedlek! -erősködött a középpályás majd egy idő után megadtam magam és hagytam, hogy hazafurikázzon.
-Köszönöm szépen ezt a csodálatos napot Mr. Lampard -mondtam mosolyogva mire elnevette magát.
-Én köszönöm Mrs. Gómez -nevetett majd a kormányon tartva a kezét nézett rám. -Találkozzunk a meccs előtt! -mondta. -De úgyse mersz bejönni majd az öltözőbe -ugratott a 29 éves játékos.
-Még nem ismersz eléggé! -nevettem, persze magamban már tudtam előre én is, hogy nem lesz merszem bemenni az öltözőbe, ahol Ők öltöznek.
-Na mindegy úgy is tudom. Ezért foglak majd a folyosón várni -mondta mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat amit rögtön észre is vett és nevetve meg is jegyezte. Végül nem is maradt sokáig, mivel először is neki nem is szabadott volna addig elhagynia a Bridge területét, másodszor is vészesen gyorsan ment az idő, harmadszor pedig nekem is oda kellett volna még érnem egy öltözés után a stadionhoz.
Izgatottan ültem a taxi hátsó ülésén és már alig vártam, hogy odaérjek a stadionhoz. Pont úgy voltam mint reggel, csak most már sokkal jobban fel vagyok spannolva.
Épphogy megállt az autó én már nyújtottam is a pénzt és szálltam ki a járműből. Nem is érdekelve, hogy például sokkal több pénzt adtam-e oda a sofőrnek. Már szerettem volna újra a stadionba lenni.
Sajnos nem volt szerencsém a pénztárnál, mivel szépen elkevertem a táskámba a jegyemet így egy kicsit feltartva a sort, de bejutottam tíz perccel később. Egy ember várt az egyik folyosónál ami ha jól emlékszem a kispad feletti szektorba vezető út felé visz. Kedvesen megkérdezte a nevem, majd közölte, hogy most ő lesz az idegen vezetőm.
-Mr. Lampard kérte tőlem, hogy vezessem majd az öltözők felé, így ha nem bánja mutatnám is az utat -mondta mosolyogva a kigyúrt ember aki mellett teljes biztonságban éreztem magam. Viszont úgy tűnt ezt rosszul láttam mivel nagy bámészkodásom közepette sikerült telibe trafálnom egy ártatlan embert az öltözők előtt.
-Disculpe -mondtam gondolkozás nélkül majd csak azután jöttem rá, hogy nem angolul szólaltam meg, hanem sokkal inkább spanyolul ami lehet érthetetlen lehetett a férfi számára akivel sikeresen összefejeltem.
-No importa -válaszolt a férfi miközben a fejét fogta. Végül rám nézett és elmosolyodott. -Én kérek bocsánatot, nem figyeltem az útra -mondta erősen törve az angolt de csak megráztam a fejem és közben azon gondolkoztam honnan ismerős ennyire az arca. Valahol már ezer százalék, hogy láttam. -Fernando Torres -mutatkozott be kezét nyújtva mire nekem rögtön beugrott egy kép az Atlético-ról.
-Nemsokára beérnek a srácok, méghozzá -nézett az órájára. -Fél óra múlva kezdődik az edzés szóval már lassan-lassan szállingóznak majd befelé Cobham-be -mondta. Na még egy jó pont Abramovics úrnak, hogy tudja a pontos időt az edzés kezdetének. Nem gondoltam volna, hogy ennyire figyel egy tulajdonos a csapat kis részletességeire de úgy látszik ő az a fajta ember aki szereti tudni mi történik a környezetébe, akármilyen piti dolgokról is lehetne szó.
-Addig induljunk el a tréning központba -mondta mosolyogva majd zsebrevágta a kezét és úgy mutatta az utat a kijárat felé ahol egy autóba ültünk és elutaztunk egészen a Cobham-ig.
Izgatottan szálltam ki Roman mellől a kocsiból és mentünk be együtt az épületbe ahol már bent voltak a srácok. Nem is kell mondanom amint a tulajdonos belépett a helységbe minden szem rá szegeződött és ezáltal rám is.
-Fiúk, szeretném bemutatni nektek Laura Gómez-t -mosolygott rám Roman és közben még több másik tekintetet is éreztem magamon. Kicsit zavarban is voltam, viszont ez az érzésem gyorsan elillant.
-Persze! -esett le először kedvenc játékosomnak kilétem. -Aki megnyerte a versenyt! -mondta ki hangosan gondolatát mire még egy kicsit zavartan bólintottam majd elém lépett és kezet csókolt. -Frank James Lampard -mosolygott majd elkuncogta magát és végül megölelgetett. Nagyon közvetlen volt és ez végtelenül jól esett. Meglepődtem a fiúkon mivel Frank után mindenki ölelve üdvözölt, pont úgy mintha egy régen nem látott barátot fogattak volna. Viszont ez az én esetemben nem így volt. Én csak egy szurkoló voltam, aki volt olyan szerencsés, hogy megnyerte a netes versenyt ami által eljuthatott ide.
-Remélem azért nem ijesztettünk halálra -nevetgélt John meglepődött arcomat látva.
-Ja nem csak meglepődtem azon, hogy ilyen közvetlen itt mindenki -mondtam mire elmosolyodtak. -Lehetnék akár egy fegyveres túszelytő de ti nem ismeretlenként fogadtatok hanem... -gondolkoztam el.
-Család tagként -fejezte be Petr mondatomat mire helyeslően bólintottam. -Itt mindenki annak számít.
-Ha nem gond én lelépnék pár órácskára, viszont visszanézek, hogy élsz-e még -kuncogott mondatán Roman mire én bólintottam majd néztem ahogy elhagyja az épületet, végül tekintetemet visszavezettem a srácokra akik között folytonos jókedv uralkodott.
***
Az edzés illetve a Cobham körbevezetése után még elbeszélgettem pár játékossal. Végtelenül boldognak éreztem magam. Illetve a fiúk még meg is hívtak a Stamford Bridge közelébe lévő kávézóba egy kávéra -az én esetemben inkább egy jeges kakaóra- aminek én persze nagyon örültem. Egy Frankie's nevű coffee bar-ba mentünk be ahol már ismerősként kezelték a fiúkat így nem keltett nagy feltűnést látványuk. Viszont én annál inkább. Eléggé furcsának gondolták az emberek egy nőt négy focista társaságágában látni.
Frank-el beszélgettem el a leginkább. Benne az első pillanattól kezdve láttam valamit ami azt sugallta, hogy nem csak jó focista, de egy fantasztikus ember is. Nem beszélve a többiekről. Remek embereket ismertem meg a mai nap és életemben talán először érzem itt velük, magam igazán otthon. Még Camas-ban sem éreztem magam ennyire otthon, pedig azt a helyet ténylegesen az otthonomnak mondhatom. Bár nem is a hely, volt a fontos hanem sokkal inkább a társaság. Jól éreztem magam velük, és a téma is mindig megvolt. Olyan dolgokat tudtam meg a srácokról amiket kevesen tudnak és persze cserébe nekem is kellett mesélnem magamról pár dolgot.
-Fotós vagyok Madridban egy cégnél ami iskolai tankönyvekbe készíti a képeit. Jelentkeztem már sport fotósnak is, de sajna sehol sem jött össze. Most keresztapukámnál lakom, igazából csak a nyárra "költöztem" ide ősztől ugyanis újra Madridba megyek. A családom az Atlético-nak szurkol míg én és keresztapám Chelsea drukkerek vagyunk. Úgy volt, hogy ma ő is jön, de sajna dolgoznia kellett. 22 éves vagyok és az álmom, hogy elismert fotó művész legyek egyszer. De úgy érzem most is egy álomba vagyok, mivel még mindig nem tudom felfogni, hogy itt vagyok Londonba és méghozzá a legnagyobb football tehetségekkel ülök egy asztalnál és beszélek az életemről -mondtam mire elmosolyodtak és kérték, hogy meséljek tovább.
-Egyet szeretnék még kérdezni mielőtt még újra nekikezdek a regélésbe -mondtam mire négy kérdő pillantást kaptam válaszul. -Lenne még időm hazamenni a meccs előtt? -kérdeztem.
-Persze, még egy bő fél órád marad -mondta Didier majd megbeszéltem velük, hogy hol kell majd bemennem és mit kell majd mondanom a recepciósnak, ha megérkeztem meccsre készen.
Végül Frank nem engedte, hogy taxival mennyek haza, mivel már kiismert annyira, hogy tudja én még arra is képes lennék, hogy a taxit félrevezetve tévedjek el totálisan a városba.
-Na! Engeded, hogy hazavigyelek, vagy haza se engedlek! -erősködött a középpályás majd egy idő után megadtam magam és hagytam, hogy hazafurikázzon.
-Köszönöm szépen ezt a csodálatos napot Mr. Lampard -mondtam mosolyogva mire elnevette magát.
-Én köszönöm Mrs. Gómez -nevetett majd a kormányon tartva a kezét nézett rám. -Találkozzunk a meccs előtt! -mondta. -De úgyse mersz bejönni majd az öltözőbe -ugratott a 29 éves játékos.
-Még nem ismersz eléggé! -nevettem, persze magamban már tudtam előre én is, hogy nem lesz merszem bemenni az öltözőbe, ahol Ők öltöznek.
-Na mindegy úgy is tudom. Ezért foglak majd a folyosón várni -mondta mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat amit rögtön észre is vett és nevetve meg is jegyezte. Végül nem is maradt sokáig, mivel először is neki nem is szabadott volna addig elhagynia a Bridge területét, másodszor is vészesen gyorsan ment az idő, harmadszor pedig nekem is oda kellett volna még érnem egy öltözés után a stadionhoz.
***
Izgatottan ültem a taxi hátsó ülésén és már alig vártam, hogy odaérjek a stadionhoz. Pont úgy voltam mint reggel, csak most már sokkal jobban fel vagyok spannolva.
Épphogy megállt az autó én már nyújtottam is a pénzt és szálltam ki a járműből. Nem is érdekelve, hogy például sokkal több pénzt adtam-e oda a sofőrnek. Már szerettem volna újra a stadionba lenni.
Sajnos nem volt szerencsém a pénztárnál, mivel szépen elkevertem a táskámba a jegyemet így egy kicsit feltartva a sort, de bejutottam tíz perccel később. Egy ember várt az egyik folyosónál ami ha jól emlékszem a kispad feletti szektorba vezető út felé visz. Kedvesen megkérdezte a nevem, majd közölte, hogy most ő lesz az idegen vezetőm.
-Disculpe -mondtam gondolkozás nélkül majd csak azután jöttem rá, hogy nem angolul szólaltam meg, hanem sokkal inkább spanyolul ami lehet érthetetlen lehetett a férfi számára akivel sikeresen összefejeltem.
-No importa -válaszolt a férfi miközben a fejét fogta. Végül rám nézett és elmosolyodott. -Én kérek bocsánatot, nem figyeltem az útra -mondta erősen törve az angolt de csak megráztam a fejem és közben azon gondolkoztam honnan ismerős ennyire az arca. Valahol már ezer százalék, hogy láttam. -Fernando Torres -mutatkozott be kezét nyújtva mire nekem rögtön beugrott egy kép az Atlético-ról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése