Spanyol Álom - Harmadik

Itt is lenne a harmadik megváltó rész. Igazából nem is az, csak már egy jó-jóóó ideje nem volt rész és ezért aggattam rá ezt a jelzőt. Nem mellesleg, képzeljétek valahogy úgy érzem ma van a szülinapom -mert talán így is van- mert ma éreztem magam jó idő után először normálisan és egész nap mosolyogtam. Szerintem ez egy jel, hogy túltettem magam a dolgaimon és ennek pedig az a következménye is, hogy sokkal többet tudok majd a részek megírására koncentrálni! Sok puszi nektek és Jó olvasást!



Fényképező gépemet szorongatva álltam a spanyol focista előtt miközben ő várta, hogy én is bemutatkozzak.
-Laura Gómez González -mutatkoztam be amiből -ha eddig nem is de most már biztos- rájött spanyol származásomra. Mosolyogva nézett végig rajtam, viszont mikor tekintete a fényképezőmre siklott kicsit eltántorodott tőlem.
-Melyik újságnál dolgozol? -kérdezte spanyolul mire elnevettem magam. Először is vicces volt, hogy rögtön spanyolra váltott ahogy leesett neki, hogy egy országból származunk, a másik pedig, hogy azt hiszi, hogy egy újságnál dolgozom. Pedig ha valakinél fényképező gép van egy foci meccsen, nem garancia rá, hogy újságíró is.
-Csak hobbi szinten fényképezek foci meccseken -mondtam. -Egyébként természet fotós vagyok.
-Szuper! -mosolygott miközben a mellettem álló "idegen vezetőt" nézte. -Hova szól a jegyed? -kérdezte.
-A kispad feletti részre. És neked? -kérdeztem.
-Ugyan oda ahova neked is -mondta amit megmosolyogtattam. Végül az "idegen vezetőre" pillantva eszembe jutott Frank, így gyorsan elköszöntem a volt Atleti játékostól és a férfit követve eljutottam az öltözőkig ahol már várt is az angol focista.
-Szia! -köszöntem Frank-nak aki kint beszélgetett Makélélé-vel. -Vagyis sziasztok -köszöntem újra mosolyogva. Frank csak átölelt és bemutatott újra a Kongói középpályásnak aki meglepetésemre tudta ki vagyok. Nevetgélve beszélgettünk a folyosón majd megjelent Mou aki kacsintva bement az öltözőbe ezzel jelezve a srácoknak hogy nekik is kéne menniük. Gyorsan elköszöntem tőlük és sok sikert kívánva engedtem, hogy elvezessenek a helyemre. Első gondolatom viszont nem Fernando volt mikor felértem a lelátóra, hanem sokkal inkább a meccs és persze a gyönyörű kilátás. Beláttam az egész stadiont. Ennek örömére előkaptam a fényképező gépem és már lőttem is pár képet onnan.
Egy idő után mikor már szinte mindent lekaptam a gépemmel leültem az egyik székre, és kíváncsian néztem a mellettem ülő spanyol focistára. Tudtam, hogy míg én fényképeztem ő abba lelte örömét, hogy engem figyel. Le se vette rólam a tekintetét, folyton magamon éreztem ami szinte lyukat vájt a hátamba.
-Érdekel? -kérdeztem mire ő értetlenül nézett rám. -A gép.
-Ja! Persze, a nővérem is szeret fotózni, de én sose értettem hozzá -mondta.
-Viszont máshoz elég jól értesz -mondtam mosolyogva mire ő elnevette magát. -Mármint a focira gondoltam -szabadkoztam mire ő még jobban nevetni kezdett és ezáltal egyre többen kezdtek figyelni minket.
-Valahogy éreztem, hogy nem fogok ma unatkozni -mondta miközben rám mosolygott.
-Szóval...-köszörültem meg a torkom majd levettem az állványról a gépet és elmagyaráztam neki, mit mivel lehet beállítani. Pár perc múlva azonban beigazolódott az amit először gondoltam. Nem a gép érdekli. -Lebuktál -mondtam mire ő kíváncsian és csillogó szemekkel nézett a enyémbe. Istenem! Még csak most veszem észre milyen intenzív barna szemei vannak. Nem az a szokványos csoki barna, hanem lassacskán már fekete árnyalatba mászik át a színe. Egyszerűen gyönyörű. Még sosem láttam ilyen szép szempárt. -Gondolhattam, hogy halálra foglak vele untatni -nevettem mire egy édes mosolyt varázsolt arcára.

A meccs kezdetéig jól elbeszélgettünk, én is meséltem és ő is mesélt magáról, viszont valami még a kezdés előtt elkezdte fúrni az oldalamat. Mit kereshet itt? Mármint nem mintha zavart volna, hogy beszélget velem, vagy alap járatban a jelenléte, csak hát nem valami sűrű eset a focisták körében, hogy a csapatát idegenbe elkísérje főleg úgy, hogy nem is játszik.
-Egyébként, hogyhogy itt ülsz és nem a pályán esetleg otthon vagy? -kérdeztem. -Mellesleg idegenben játszott meccsen?
-Tanulni jöttem -válaszolta könnyedén miközben nézte ahogy igazgatom a gépemet, majd lefotóztam ahogy fellépnek a pályára a játékosok. Ahogy megpillantottam a srácokat, melegség töltötte el a szívemet és a lelkemet. Jó volt őket látni meccsen élőben és ezt sose fogom tudni elégszer megköszönni. A stadion majd' felrobbant. A szurkolók egyszerre éltették kedvenc csapatukat. Kik a Poolt, kik a Chelsea-t. Eszméletlen jó érzés volt ennek a részese lenni, hogy én is itt ülhetek és persze szurkolhatok a klubnak. Mielőtt még a bíró jelezte volna, hogy kezdetét veszi a meccs, gyorsan lekaptam magamról a kabátomat ezzel felfedve kedvenc mezemet.
A meccset kész idegbetegen ültem végig, persze mint szoktam. Nem szerettem volna ha Mourinho eddig fenntartott eredménye megszakadna. Márpedig, hogy veretlen a Chelsea vele hazai pályán a bajnokságban. Ez valahogy mindig is egy nyugtató szempont volt számomra. Ha a Stamfordon játszott a csapat, tudtam, hogy győztesen lépnek majd le a meccs végén a pályáról. Persze, szokásomhoz híven így is agyon izgultam magam és szinte felrobbantam egy-egy helytelenül meghozott bírói ítélet után.
Nando azonban röhögött. Sőt folyton kiröhögött amit igazából én észre se vettem mivel annyira koncentráltam a meccsre. Ami végül 3:2-es végeredménnyel nyert a Chelsea.
-Veled aztán jó meccset nézni -nevetett. -Hangosabb vagy mint egy nagyobb csoport a lelátón -mondta mire elmosolyodtam. Ezt mindig is megkaptam, főleg a szüleimtől akik persze ugyan olyan hangosan néztek meccset mint én, csak hát ők az Atletit.
-Csak kár hogy az ellenfélnek..nem? -kérdeztem mire elmosolyodott és helyeslően bólogatott.
-Egyébként nincs kedved valamelyik nap meginni egy kávét vagy akár egy vacsora? -kérdezte mire felemeltem rá lassan a tekintetem és elmosolyodtam. Lassan megráztam a fejem és vártam a reakcióját, de a döbbeneten kívül mást nem lehetett kiolvasni az arcáról.
-Az ellenféllel nem kezdünk ki -mondtam mosolyogva mire ő elnevette magát.
-Akkor a számodat? -kérdezte.
Végül is, nem fogok belehalni abba, ha megadom neki a számom. Csak nem fog éjjel nappal hívni, szerintem nem olyan. Így egy kis gondolkozás után leírtam a belépője hátuljára a számomat amit mosolyogva nézett.
-Spanyol szám -mondta mire bólintottam. Láttam rajta, hogy szeretne még valamit mondani esetleg kérdezni de nem teszi, többször szóra nyitotta ajkait de végül nem szólalt meg. Kezdtem magam kínosan érezni de ezt az érzést pillanatok alatt eltüntette egy édes mosollyal. Csak most nézem, hogy milyen édes szeplői vannak. Na és azok a szemek! Igézőek, mármint szépek.
-Na akkor én megyek, még el kell intéznem egy kis dolgot -mondtam majd mosolyogva intettem és köszöntem el tőle. Lementem az öltözőkhöz és vártam Frank-ot, hogy kiérjen.
Először Petr lépett ki az ajtón aki persze rögtön leállt velem beszélgetni és a kedvemért még be is szólt a középpályásnak, hogy megbeszéljük a holnap utáni találkozót amit még a meccs előtt tárgyaltunk.
-Hali! -mosolyogtam az angolra aki megint csak egy öleléssel üdvözölt amit én boldogan viszonoztam.
-Tetszik a szerelésed -mosolygott majd rámutatott a mezemre. -Nem mintha nem lennél amúgy is szép, de baromi jól áll a kék -mondta mire elpirultam. -Na szóval holnap után.. -gondolkozott. -Tudod mit? Elmegyek érted és elmegyünk valahova. Úgy is tudom merre laksz -mondta mosolyogva mire bólintottam.
-Oké -mondtam. -De előtte küldj egy SMS-t, hogy mikorra várjalak -mondtam.
-Jó-jó -mondta, azonban nem tudtunk sokáig beszélgetni mivel neki még át is kellett öltöznie. Miután elköszöntünk visszasietett az öltözőbe azt kiáltva, hogy "Aztán még lássalak!". Viszont arra nem is gondoltam, hogy talán mást is érdekel a társaságom Frank-on kívül. Így meglepett mikor Claude jelent meg előttem és kezdtünk el beszélgetni. A 34 éves Kongói férfi boldogan kezdett el mesélni a családjáról, miután én is meséltem magamról. Megosztottam vele, hogy mi a legnagyobb álmom és, hogy milyen céllal jöttem ide. Vele is kellemesen ellehet beszélgetni, és ez nagyon jó hatással lett rám. Egyszerűen felfoghatatlan számomra az hogy hogy tudnak ilyen közvetlenek lenni egy ismeretlennel. Nem mintha bánnám, mert végtelenül jól esik, csak meglep és még mindig sokkol a tudata. Itt minden sokkal jobb.

***

Hazafelé még mindig sok energiám volt. Pedig már régesrég lement a nap. Viszont addig is csodálhattam a taxiból kimeredve az esti londoni fényeket. Jártam már sok helyen, viszont semmihez sem fogható az a látvány amit napnyugta után nyújt az Angol főváros. Míg az ablakon át csodáltam a világosságot addig volt időm elmerengeni azon, amit ma átéltem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer megadatik az, hogy találkozzak a kedvenceimmel illetve azt sem, hogy mind ilyen közvetlenek lesznek. Most éreztem igazán, hogy boldog vagyok. Végre kitörtem a Spanyol rengetegből egy olyan országba, egy olyan helyre ahol 100%-osan önmagamat adhatom. És mégis, olyan társaságba csöppentem amiről mindig is álmodtam.
A taxis mély hangja józanított ki a gondolataimból majd kifizetve a fuvart szálltam ki a kocsiból. Belépve az ajtón már tudtam, hogy Enzo addig nem hagy míg el nem mesélem az egész napomat. Viszont ezt készségesen meg is tettem. Igaz így is beletelt két órába, de Lorenzo szerint is megérte mert így legalább ő is tudhatta milyen volt. Végül a beszámoló után elmentem zuhanyozni is ami még jobban felfrissített így már tényleg nem tudott volna senki se rávenni arra, hogy aludjak.

Épp a meccsen készült képeket töltöttem fel a blogomra mikor megcsörrent a telefonom, ami ismeretlen számot jelzett. Kíváncsian emeltem a fülemhez és köszöntem bele.
-Hola! -szólt bele Fernando mire elmosolyodtam.
-Óó már vártam a hívásod -mondtam kuncogva mire ő is elnevette magát. -Úton vagytok már Liverpoolba? -kérdeztem amiből egy egész éjszakán át tartó telefon beszélgetés kerekedett ki. Végig beszéltük a London-Liverpool távot aminek Nando kifejezetten örült. Nem bánta, hogy mekkora számlát csinál így magának, csak beszélgettünk ami alatt nagyon megkedveltem. Igazából nem is emlékszem mikor tettük le. Lehet elaludtam telefonálás közben vagy nem tudom, de a lényeg, hogy ez a mai nap, lett életem egyik legjobb napja.