Spanyol Álom - Negyedik

Itt is lenne a következő rész! A facebook-os oldalamon is közzé tettem már, hogy várható lesz ma egy rész, viszont azt nem mondtam hogy melyik blogomon. Remélem azért örültök, hogy most itt lett korábban.
Itt is szeretném megemlíteni, hogy Nagyon sok boldogságot szeretnék kívánni Sergio Ramos-nak aki tegnap előtt apai örömökben részesült.
Jó olvasást, és hagyjatok magatok után jelet!
Sok puszi! Lolo.

UI.: Új kinézet! Ez tőlem egy kicsit szokatlan, még meg is kell szoknom ezt a sok rózsaszínt, de szerintem nem lett rossz, és remélem nem fog benneteket eltántorítani a történet olvasásától!

Reggel a szokásosnál is fáradtabban keltem fel. Ezt pedig csakis magamnak köszönhetem. Kellett nekem éjjelig telefonálnom. Mellesleg még a készülék is mellettem hever ami csak azt bizonyítja, hogy még tarthatott a beszélgetés mikor elaludtam.
Az éjjeli szekrényemre nézve rögtön az órámat kerestem a tekintetemmel. Mikor meglett idegesen néztem meg az időt rajta ami pontosan 10:27-et jelzett. Mire felfogtam mennyi az idő már rég öltözködtem. A legkényelmesebb ruháimat vettem fel, és meglepődtem rajta, hogy nem csak kényelmesek, de így együtt jól is néznek ki.
Az ágyam felé fordulva felkaptam a telefonom majd a kijelzőjére tekintve észrevettem, hogy új üzenetet kaptam.

"11 órakkor Manmouth Coffe. Találkozzunk ott!"

Ismeretlen szám által küldött üzenet volt, viszont én tudtam, hogy Fernando küldte. Két dolog is bizonyítani tudta ezt. Az első, hogy ha összehasonlítom a két számot azzal amelyikkel tegnap estig beszélgettem, egyezik. A másik pedig ha jól emlékszem mondta, hogy ma visszajön Londonba, és találkozni szeretne velem. Nagyon jól esik, hogy újra látni szeretne meg minden, csak nem akarok ezzel nagy zűrzavart kelteni. Itt gondolok a sajtóra és persze Nando életére is. Nem lenne jó azzal a címlapokra kerülni, hogy tönkre teszek egy kapcsolatot -bár fogalmam sincs hogy van-e barátnője Nando-nak- vagy, hogy a játékos életére akarok törni. Egyenlőre csak egy nagyon jó barátom, és remélem ez így is fog maradni.
Végül rávettem magam arra, hogy bemenjek a fürdőbe és megigazítsam a hajam. Majd inkább hagytam, hogy természetes hullámaiban rakoncátlankodjanak. Egy kevéske sminket kentem fel majd elégedetten néztem tükörképemre. Megfogtam az éppen legközelebb fekvő fekete táskámat és kimentem a konyhába ahol Enzo már várt.
-Jó reggelt! -köszönt majd én is. -Gondoltam, csinálhatnánk rántottát -mosolygott rám a kávéja mögül.
-Ja értem én! -nevettem majd elővettem egy serpenyőt és a tojást. -Magyarul, ízlik a főztöm, és te lusta vagy csinálni kaját -mondtam mire helyeslően bólogatni kezdett de a végén elröhögte magát.
-Csináltam neked kakaót, hogy érezd a szeretetemet -mondta majd a bögrére mutatott amiből én rögtön kortyoltam is egyet és folytattam a reggeli készítését. -Mára mi a program? -kérdezte.
-Reggeli után megyek a Manmouth kávézóba ott találkozok Nando-val -mondtam. -Viszont! A Chelsea következő meccsére együtt megyünk! Frankie is mondta, hogy szeretne megismerni, mivel sokat meséltem rólad -mondtam mire elmosolyodott. Gondolom még fel sem fogta mit mondtam így vártam míg az bekövetkezik.
-Tudtam, hogy jól járok veled -mosolygott miután rendezte vonásait majd megölelt és végül nyomott egy puszit a homlokomra. -Egyébként két hét múlva benéz az öcséd, megbeszéltem apukátokkal, hogy eljöhessen ő is -mondta mire én csak bólintottam egyet miközben a szalonnát és a hagymát öntöttem a serpenyőbe végezetül a tojást is hozzá adtam. -Mondjuk már ő is elég nagy ahhoz, hogy saját céljai legyenek, ezért mondtam neki, hogy lessen körül errefelé is -fejezte be mire én igazat adva bólintottam egyet. Az öcsém Milan Gómez González, és jelenleg az Atlético utánpótlás csapatában játszik. Hol máshol játszana, apum meg se engedte volna neki, hogy másik csapatban játsszon. Így már 14 éves kora óta kollégiumban él a foci és persze az iskola miatt Madridban. Ő ezáltal talált teljes mértékben magára. Nem meglepő hiszen a foci már csecsemő korunk óta az életünk része. Régen mikor még csak a suli focicsapatába játszott azt hitte mindenki, hogy csak egy fölös álmot kerget. De nem így volt, ő tényleg tehetséges, és ez nem csak a mi illetve az Atlético szerint van így. Több csapat szerette volna már egy időben megszerezni, de ő makacs Atleti szurkoló így az ő szíve is ott dobog. A Vicente Calderón pályáján.
-Hogy áll a kaja? -kérdezte Enzo kizökkentve a nosztalgiázásomból.
-Mindjárt kész, és én megyek is -mondtam miközben éreztem hogy figyel. -Próbálod ellesni a trükkjeim? -kérdeztem.
-Nem mivel már évekkel ezelőtt rájöttem, hogy lehetetlen -mondta mire kérdőn néztem rá. -Ez valahogy bele van kódolva a nőkbe. Na meg persze vannak akik arra születtek, hogy süssenek-főzzenek, de a nők..
-Jó hagyjuk is -nevettem majd leraktam a serpenyőt Enzo elé aki mosolyogva fogadta a meleg finom illatú ételt. -Megyek, majd azért hagyj egy kicsit  -mondtam miközben elléptem mellette. -Legyél jó, és ha baj van hívj! -mondtam.
-Ezt nem nekem kéne mondanom? -kérdezte mire elnevettem magam. -Végül is -gondolkozott el. Na hát igen, nem egy esete volt Enzo bácsinak, mint például magára döntötte a szekrényt vagy éppen elvesztett valamit és az miatt felforgatta az egész lakását. Nem hiába ilyen. Bele van kódolva ez a Gómez-ekbe. -De azért te is -mosolygott majd felállt az asztaltól miután letörölte a száját és az ajtóban adott egy puszit a homlokomra, aztán utamra engedett.

Gyorsan lépkedtem a járdán és próbáltam rábukkanni a kávézóra. Mivel Londonba van három ilyen kávézó is, és mivel Fer nem közölte velem melyikbe óhajt menni így találomra nyögtem be az egyiket a taxisnak aki készségesen el is vezetett odáig. Viszont arra egyikünk sem gondolt, hogy egy nagy dugóba keveredünk, így inkább kiszálltam a kocsiból -persze miután kifizettem a sofőrt- majd sétálva tettem meg a hátralevő utat. Talán nyolc percet késhettem, viszont szerencsémre elsőre eltaláltam a helyet. Nando ott ült az egyik asztalnál és nem meglepő módon a telefonját nyomogatta.
-Hola! -köszöntem mire felállt és adott két puszit az arcomra amit én mosolyogva fogadtam.
-Remélem nem gond, hogy elhívtalak? -kérdezte miközben én leültem az egyik székre.
-Ha gond lett volna szerinted igent mondok rá? -kérdeztem mire édesen elmosolyodott. -Egyébként úgy hallottam, hogy Anglia legfinomabb kávéját csinálják itt -mutattam a pult felé diszkréten.
-Pontosan. Bár az én kávémat nem körözi le -mosolygott magát fényezve mire elnevettem magam.
-Tuti csak hülyülsz, szerintem még életedbe nem láttál kávéfőzőt -nevettem.
-Ezt mondd azután miután megkóstoltad -mondta egy édes mosoly kíséretében.
-Na jól van, inkább rendelek valami finomat -mondtam miközben tekintetemet az ital lapon vezettem fel és le. Miután már kilegeltettem a szemem a képekkel kisegített kínálaton kiválasztottam a számomra legjobb és legfinomabb italt. Méghozzá egy Csokis Bon-Bon nevezetű kávé alapú csokis latte-s nyalánkságot. Lassan ki is fáradt egy pincér lány akinek le is adtuk a rendelést.
-Na mesélj csak! -Nando.
-Mégis miről? -kérdeztem miközben édes mosolya és csillogó szemei között járattam tekintetemet.
-Hát magadról. Érdekel mit csináltál Madridba és, hogy honnan van ez a piszok nagy futball imádatod.
-Camas-ban nőttem fel. Ott tanultam és ott éltem a családommal. Végül kb négy éve költöztem be a fővárosba, hogy tanulhassak. Fősulira jártam amit sikeresen elvégeztem mellette pedig jártam egy szakiskolába ahol fotó művésznek tanultam. A foci meg..az egész családom őrült nagy Atlético Madrid szurkoló -mondtam mire elmosolyodott miközben az előbbi pincér nő ki is hozta a kávénkat. -Kivéve persze én és a keresztapámat. Szinte a focival együtt nőttünk fel az öcsémmel együtt. Négyévente lestük a világbajnokságokat majd európabajnokságokat. Az összes Atléti meccsre kijártunk, persze csak arra ami a Vicente Calderón-ba volt. Mikor az egész család becsődült a már jól megszokott D szektorba, velük együtt szurkoltam az Atletinek. Az öcsém is ott játszik. Mármint az utánpótlásba -mondtam mire kíváncsian nézett.

-Hogy hívják? -kérdezte.
-Milan Gómez González -mondtam mire bólintott és várta, hogy tovább meséljek. -Az öcsémmel nagyritkán találkoztam régen, és mikor találkozunk általában elválaszthatatlanok vagyunk -mondtam miközben visszagondoltam az ilyen esetekre. Láttam Nando-n, hogy nagyon töri a fejét. Gondolom azon, hogy hol találkozhattak az öcsémmel.
-Nehogy ezen törd a fejed -nevettem. -Sokkal inkább azon, hogy te mit mesélj nekem!
-Mire vagy kíváncsi? -kérdezte.
-Miért pont a Liverpool? -kérdeztem.
-Pont olyan vagy mint egy riporter -mosolygott, viszont megnyugtatott és egyben le is döbbentett a tudat, hogy nem láttam rajta semmi jelét annak, hogy kételkedne. Ennek pedig csak egy magyarázata lehet, hogy teljes mértékben megbízik bennem. -Gondolom, tudod, hogy a matracosoknál nem nagyon adódott meg az, hogy kupákat nyerjünk. Az pedig, hogy behívtak a válogatottba nekem baromi nagy megtiszteltetés és ez csak azt jeleni, hogy jó úton járok. Viszont ha a nemzeti csapatba megadatik, hogy kupákat nyerjek, szerettem volna ha ez a klubomra is igaz lenne, így az első olyan ajánlatra rábólintottam ami az Altetinek és nekem is kedvezett. -mondta mire megértően néztem rá.
-Ez így reális. Viszont csak hogy tudd, a Chelsea minden kupát eloroz majd előletek -mosolyogtam mire ő nevetve megrázta a fejét.
Sokat beszélgettünk lassan megittuk a kávénkat majd útnak indultunk. Fogalmam sem volt, hogy merre megyünk vagy mi az uticél, de egyszer csak a Trafalgar téren kötöttünk ki ami talán London központját  is jelenti. Lassan sétálgattunk miközben Nando szeme előtt ott díszelgett a napszemüvege, így szomorúan állapítottam meg, hogy nem gyönyörködhetek a barna kavalkádjaiban.

-Óh -ijedtem meg a telefonom csengőhangjától ami éppenséggel az egyik kedvenc számom. Bocsánat kérően pillantottam Nando-ra, aki elmosolyodott majd gyorsan fel is vettem a telefont.
-Jó napot! Elnézést a zavarásért, Lee Parker vagyok a Chelsea TV-től és érdekelne, hogy még aktuális az érdeklődése a fotós állásra? -kérdezte.
-Igen, persze! -vágtam rá majd hallgattam tovább a férfi mondanivalóját.
-Szeretném behívni egy állás interjúra -mondta mire én lesokkolódtam majd gyorsan próbáltam visszatérni a gondolataimból és válaszolni a kérésre.
-Persze, rendben és mikor? -kérdeztem.
-A héten bármikor tudnám fogadni, mondjuk ma és szerdán lenne a legalkalmasabb -mondta mire én mosolyogva megköszöntem a hívást és még egyeztettünk pár dolgot ami változott az önéletrajzomban.
-Hívtak a fotós állás miatt -mondtam még mindig ledöbbenve, magam elé meredve. -A Chelsea-től -mondtam miközben felnéztem az előttem álló focistára. Örömömbe legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de mivel nem szeretném magam elbízni így inkább megőriztem a nyugalmamat.
-Hah! Gratulálok! -mondta Nando majd megölelgetett. Végtelenül jól esett, hogy tud velem együtt örülni valaminek.
-Egyébként! -mondtam miután elengedett és az ujjamat feltartva néztem rá fenyegetően. -Tudod, hogy mikor keltem fel? -kérdeztem persze költőien. -10 órakkor! És nem találod ki kicsoda miatt!? -mondtam mosolyogva mire ő már nevetett. -Őő talán Fernando-nak hívják -mosolyogtam majd próbáltam úgy csinálni mintha gondolkoznék. -Igen talán az a Torres gyerek. Aha megvan! Fernando Torres miatt! -mondtam de alig tudtam befejezni a röhögéstől mivel elkezdett csikizni. Méghozzá a Trafalgar tér közepén! -Fer! -kiáltottam nevetve majd leültünk az egyik padra és tovább beszélgettünk.