 |
| Londoni részlet |
 |
| Zene |
Miután elbúcsúztunk egy öleléssel, leintettem az első taxit majd hazavitettem magam.
Már a kulccsal babráltam a zárba, mikor kaptam egy üzenetet. Gondoltam majd megnézem miután kinyitottam az ajtót és persze átöltöztem mert tiszta víz volt a ruhám. Mintha fejest ugortam volna a Temzébe. És kb még úgy is éreztem magam.
Gyorsan ledobtam a ruháimat a fürdőben, majd beálltam a zuhany alá és magamra folyattam a langyos már-már meleg vizet. Lehet nyár, de itt Londonban ez normálisnak mondható, hogy szinte átfagysz a hideg esőcseppek miatt. Ehhez képest Madrid..szó szerint egy szauna lenne néha az Angolok számára. Na nem mintha olyan meleg lenne, de Angliához képest jócskán melegebb ott az éghajlat.
Gondolataimból visszarázódva hamar ki is szálltam a zuhany rózsa alól. Majd gyorsan átslisszoltam a szobámba egy szál magam köré tekert törülközővel. Miután felöltöztem egy otthoni kényelmes szerelésbe -ami egy egyszerű pólóból és egy rövidnadrágból állt- beköltöztem a gardróbomba és válogatni kezdtem a ruháimat az állás interjúra.
Még mindig nem tudtam feldolgozni azt ami körülöttem történt az elmúlt két napban. Kezdve onnantól, hogy megérkeztem. Na meg nem is beszélve arról, hogy voltam olyan szerencsés, hogy megnyertem azt a bizonyos online játékot. Frank, John, Petr és persze Didier is nagyon barátságos volt velem az első pillanattól kezdve ami megint csak ledöbbentett. Erre nem számítottam az biztos. Amire pedig végképp nem gondoltam, az pedig, hogy olyan szinten barátságosak és kedvesek lesznek, hogy még kávézni és beszélgetni is elhívnak. Szerintem azokban a pillanatokban és talán még ezekben is, akármelyik Chelsea szurkoló szívesen lenne a helyemben.
Gondolataimból a telefonom eszeveszett csörgése repít vissza a jelenbe és térít észhez. Hamar felvettem majd mosolyogva hallgattam a hívó kedves hangját.
-Képzeld kiről beszéltek a folyosón?! -kérdezte izgatott hangon.
-Nem tudom. Talán rólad? -kérdeztem mire elnevette magát.
-Rólad! Bejöttem pár cuccomért és miközben elmentem a TV-sek mellett, Lee megemlítette a neved -mondta Frank miközben én mosolyogva álltam vissza a gardróbba a ruháimat kémlelve.
-Hívtak állás interjúra -közlöm.
-És mire vársz? Vagy mennyek érted, hogy elhozzalak és elfogadd az ajánlatot? -kérdezte nevetve mire én ugyanúgy válaszoltam is rá.
-Persze hogy nem, csak még választok egy szolid ruhát és már megyek is. Nem kell nekem díszkíséret -nevettem majd még egy percig beszélgettünk és végül leraktunk abban megegyezve, hogy ő addig megvár.
Kinyomtam a telefonom, és csak akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit mikor megláttam villogni a kijelzőn, hogy új üzenetem érkezett.
Kiérve a teremből Frank nyakába ugrottam a boldogságtól. Ugyanis az előbb egyeztem bele illetve írtam alá a szerződést miszerint a Chelsea hivatalos fotósa lettem. Igaz majd csak a szezon eleji edző tábortól fogok kezdeni, de majd néhányszor be kell járnom.
-Annyira örülök neked! -mosolygott Frank miközben ölelgetett. -Büszke vagyok rád! -mondta miközben az én szívemet elöntötte az a bizonyos melegség. Még szorosabban öleltem át mire ő kinevetett. Szép! Így kell elrontani egy meghitt pillanatot!
-Na! Nem kell kiröhögni! -mosolyogtam majd kibújtam az öleléséből és végül írtam egy sms-t Nando-nak, hogy felvettek.
Eltelt több mint két hét, és én még mindig nem tudom abbahagyni a folytonos mosolygást. Ezt hozza ki belőlem London. Na meg a fiúk akikkel itt találkoztam!
Gyorsan ledobtam a ruháimat a fürdőben, majd beálltam a zuhany alá és magamra folyattam a langyos már-már meleg vizet. Lehet nyár, de itt Londonban ez normálisnak mondható, hogy szinte átfagysz a hideg esőcseppek miatt. Ehhez képest Madrid..szó szerint egy szauna lenne néha az Angolok számára. Na nem mintha olyan meleg lenne, de Angliához képest jócskán melegebb ott az éghajlat.
Gondolataimból visszarázódva hamar ki is szálltam a zuhany rózsa alól. Majd gyorsan átslisszoltam a szobámba egy szál magam köré tekert törülközővel. Miután felöltöztem egy otthoni kényelmes szerelésbe -ami egy egyszerű pólóból és egy rövidnadrágból állt- beköltöztem a gardróbomba és válogatni kezdtem a ruháimat az állás interjúra.
Még mindig nem tudtam feldolgozni azt ami körülöttem történt az elmúlt két napban. Kezdve onnantól, hogy megérkeztem. Na meg nem is beszélve arról, hogy voltam olyan szerencsés, hogy megnyertem azt a bizonyos online játékot. Frank, John, Petr és persze Didier is nagyon barátságos volt velem az első pillanattól kezdve ami megint csak ledöbbentett. Erre nem számítottam az biztos. Amire pedig végképp nem gondoltam, az pedig, hogy olyan szinten barátságosak és kedvesek lesznek, hogy még kávézni és beszélgetni is elhívnak. Szerintem azokban a pillanatokban és talán még ezekben is, akármelyik Chelsea szurkoló szívesen lenne a helyemben.
Gondolataimból a telefonom eszeveszett csörgése repít vissza a jelenbe és térít észhez. Hamar felvettem majd mosolyogva hallgattam a hívó kedves hangját.
-Képzeld kiről beszéltek a folyosón?! -kérdezte izgatott hangon.
-Nem tudom. Talán rólad? -kérdeztem mire elnevette magát.
-Rólad! Bejöttem pár cuccomért és miközben elmentem a TV-sek mellett, Lee megemlítette a neved -mondta Frank miközben én mosolyogva álltam vissza a gardróbba a ruháimat kémlelve.
-Hívtak állás interjúra -közlöm.
-És mire vársz? Vagy mennyek érted, hogy elhozzalak és elfogadd az ajánlatot? -kérdezte nevetve mire én ugyanúgy válaszoltam is rá.
-Persze hogy nem, csak még választok egy szolid ruhát és már megyek is. Nem kell nekem díszkíséret -nevettem majd még egy percig beszélgettünk és végül leraktunk abban megegyezve, hogy ő addig megvár.
Kinyomtam a telefonom, és csak akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit mikor megláttam villogni a kijelzőn, hogy új üzenetem érkezett.
"Sok szerencsét! Írj majd! Fer."
***
Kiérve a teremből Frank nyakába ugrottam a boldogságtól. Ugyanis az előbb egyeztem bele illetve írtam alá a szerződést miszerint a Chelsea hivatalos fotósa lettem. Igaz majd csak a szezon eleji edző tábortól fogok kezdeni, de majd néhányszor be kell járnom.
-Annyira örülök neked! -mosolygott Frank miközben ölelgetett. -Büszke vagyok rád! -mondta miközben az én szívemet elöntötte az a bizonyos melegség. Még szorosabban öleltem át mire ő kinevetett. Szép! Így kell elrontani egy meghitt pillanatot!
-Na! Nem kell kiröhögni! -mosolyogtam majd kibújtam az öleléséből és végül írtam egy sms-t Nando-nak, hogy felvettek.
"Mostantól te is az ellenfél csapatához tartozol! Fer."
"Eddig is oda tartoztam! Lau."
***
 |
| Zene |
Két hét alatt, több minden történt velem itt, mint Madridban, egy hónap alatt. Folyton jártam a Chelsea edzéseire, közben pedig tartottam a kapcsolatot Fernandoval akivel egyre szorosabb lett a kapcsolatunk. Pár napja még el is mentem hozzá Liverpoolba ahol segítettem neki a költözésben, ugyanis még nem pakolt ki. Eddig egy hotelben lakott és úgy látszik végre megelégelte a szállót.
Segítettem a berendezésbe, megebédeltünk -persze én főztem- majd kivitt a vonat pályaudvarra. Ez így elég unalmasnak hangzik, viszont Fernandoval teljesen más minden. Amit eddig laposnak tartottam mással, azt vele imádom és ez igaz más dolgokra is. Vele minden eltérő a szokottól. Nagyon jól érzem vele magam, így egy nagyon jó barátommá vált. Legalábbis azt hittem míg fel nem szálltam a vonatomra.
-Aztán vigyázz magadra! Írj ha Londonba vagy! -szólt miközben melegség öntött el az ölelésében.
-Oké! -mosolyogtam majd egy puszit szerettem volna adni az arcára miközben ő hevesen magyarázott, így az ártatlan puszim egyenesen az ajkaira adtam.
Rögtön elpirultam viszont éreztem, hogy ő elmosolyodik. Kéztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, viszont túl félénk voltam ezt megtenni így a lehető leggyorsabban a vállába temettem arcom és engedtem, hogy tovább öleljen.
Azóta valahogy sose jött össze, hogy igazán beszélgessünk. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot az eset után, viszont minden másabb lett. Elég volt egy félreérthető szót mondania és én már pipacs piros színre váltottam. Tudtam, hogy megfog változni ő is és én is. Viszont az, hogy ennyire zavarba jöjjek egy-egy bók vagy beszólástól azt még én sem gondoltam. Sosem volt még velem ilyen. Ezen is látszik, hogy Fernandoval teljesen más ember vagyok. Szeretek vele más lenni mert úgy egésznek érzem magam. Igazán teljesnek.
-Milan mikor jön meg? -kérdeztem Enzot miközben a laptopom előtt ültem és vártam Nando-t skype-on.
-Állítólag fél óra múlva érkezik, viszont a repülők sosem kiszámíthatók -mondta mire helyeslően bólogattam. -Csak nem Fernandot várod? -kérdezte miközben mögém lépett és a képernyőt figyelte.
-Lehetséges -mondtam mire ő elnevette magát. -Nem akarom, hogy megint csak te beszélj vele! -mondtam mire elmosolyodott. Pár napja eljött hozzánk Nando, még a Liverpoolba utazásom előtt. Enzo végig dumált neki, olyan volt mit apa mikor bemutattam nekik az első barátomat. Viszont se apu se Enzo nem arról volt híres, hogy majd azt kezdi el ecsetelni, hogy mit fog vele művelni ha megbánt. Sokkal inkább családiasan fogadta Fernandot. Nagyon örültem neki, viszont egy idő után már éreztem, hogy kicsit sok lesz a kedvessége és inkább megmutattam neki a szobámat. Fer jót nevetett az egészen, viszont engem sokkal inkább idegesített a dolog. Imádom Enzot és nagyon szeretem hogy ilyen, viszont akkor abban a pillanatban csak felidegesített, amit még én sem értek miért.
-Nyugi! Egyébként jó fej a srác -mondta.
-Még úgy is, hogy a Liverpoolba igazolt? -kérdeztem mire láttam, hogy elgondolkozik.
-Ha azt mondom, hogy a te boldogságot többet jelent a Chelsea győzelmétől akkor mit kapok? -kérdezte mire felpattantam a székemből és a nyakába ugrottam. Még én magam sem tudom, hogy miért tettem, de jól esett az amit mondott és boldogsággal töltött el.
-Ezt! -nevettem majd megpusziltam az arcát és visszaültem a gép elé.
Hiába vártam Nando-t nem jött fel az internetre, így inkább lehajtottam a gépem tetejét és leültem a nappali kanapéjára egy pohár joghurt társaságában. Lassan elmajszolgattam és végül arra lettem figyelmes, hogy valaki eszeveszett csöngetésbe kezdett. Komótosan felkeltem az ágyból és kinyitottam a bejárati ajtót.
 |
| Milan |
-Milan! -örültem meg öcsémnek és ugrottam a nyakába. -Úr Isten! Úgy hiányoztál! -mondtam majd jól megölelgettem. -Petrát hol hagytad? -kérdeztem.
-Otthon maradt Madridban -mondta miközben félreálltam az ajtóból és beengedtem a nagy csomagjaival. -Nem tett volna jót neki az utazás -mondta mire én kérdőn néztem rá.
-Miért? Mi történt vele? -kérdeztem a szám elé téve a kezem a legrosszabbra számítva.
-Várandós -mondta mire legszívesebben újra a nyakába ugrottam volna, viszont most csak jól erősen megölelgettem és persze gratuláltam nekik.
-Azért szégyelld magad, hogy csak most mondod el! -szidtam le mosolyogva. -És mióta tudjátok? -kérdeztem.
-Kb három hónapja -mondat mire elkezdtem püfölni a hosszúra nyúlt pulcsim ujjával.
-Elmehetsz te a... -hagytam félbe a mondandómat mivel Enzo nagy robajjal tudatta velünk, hogy ő is itt van.
-Hola Milan! -köszöntötte öcsémet miután kijött a szobájából egy puszival majd persze a kihagyhatatlan családi kézrázással. -Egyébként Lala! -szólt. -Hogy már csak ne Milant hordjuk el! Te elmondtad az öcsédnek, hogy a volt Atléti sztár csatárral kavarsz? -kérdezte majd jól ott is hagyott. Milan nagy szemekkel bámúlt míg én azon törtem magam, hogy hogy lehet ilyen sunyi keresztapám.
-Enzonak fogalma sincs arról, hogy milyen egy barátság férfi és nő között -mondtam csak úgy mire Milan elnevette magát és magához ölelt.
-Esküvő mikor lesz? -kérdezte röhögve majd körbenézett a házba. -Lord Enzo! Ez baromi jó! -mondta miközben benyitott szinte minden szobába.
-Meghoztad a hangulatot az tuti! -röhögcséltem öcsém mellett majd bevezettem a nappaliba ahol egy víz és egy kakaó társaságában elkezdhettük a régi, jól megszokott testvéri eszmecserénket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése